1. rész-Haverok, Kártya, Sör

Azon a meleg kora őszi estén a vén napkorong már fáradtan kúszott horizont felé, mint sebesül katona a biztonságot jelentő bunker felé. Az alkonyat utolsó sugarai már vörösre festették az égboltot, mikor megérkeztem a ház kapujához. A kerítésen ott ékeskedett a felirat: 117-es. Elégedetten nyugtáztam, hogy még nem felejtetem el az ide vezető utat, szégyen is lett volna hiszen megszámlálhatatlan az idő, melyet felhőtlen szórakozással töltöttem el ennek a háznak a falai között, mikor még kisgyerek voltam. Ráhelyeztem az újamat a kerítés oszlopba süllyesztett gombra- ez sem hagyta el kirendelt őrhelyét az évek alatt- a csengő hangosan felsírt, ugyan úgy, ahogyan annyi évvel ez előtt, mikor még focilabdával a hónom alatt csöngettem a grundra menet. A háttérben egy kutya ugatott fel, de hamar rá kellet jönnöm, hogy ez a jószág már nem a Bella nevezetű kutya, aki mindig elő szertetel csente el a magára hagyott labdákat. Sajnos nem merenghettem tovább a hű ebek halandóságán, mert a bejárati ajtó kinyílott, és egy rég nem látott jó barát tárta szét a karjait köszöntésemre.

-Dani, öreg cimbora, őrülök, hogy látlak. Csússz beljebb!-

Beljebb csúsztam. A ház belső környezete semmit sem változott, azóta mióta utoljára itt jártam. Otthonos volt és tágas, tipikusan az a nagy családi ház, ahova szívesen jön haza a megfáradt családfő, az egész napi kemény munka után. A bejárati ajtó átlépése után egyből balkéz felé trónolt az étkező. Itt gyülekezett a kis csapat, hogy régi szokását felelvesítve egész estét betöltő póker partival üsse agyon az időt. Ahogy beléptem, rögtön kitört a hangzavar.

-László is befutott végre-

-Már ideje volt, azt hittük, nem is jössz-

-Nincs olyan erő, ami visszatarthat a nagy csapattól, ha hív- feleltem, és eleresztetem egy szelíd mosolyt.

Már mindenki jelen volt, aki hivatalos volt a nosztalgia estre. A névsor sem változott, az idő előrehaladtával. Mellettem Lénárd Mátyás foglalt helyet, aki az általános- és közép iskola alatt számtalan gúnynevet hordott magán, ha memóriám nem csal meg- márpedig nem szokott- akkor legutóbb még Puyolnak szólítottuk, mivel a hajkoronája megegezett a híres focista Carles Puyol bozontjával. Ez a név már aligha állja meg a helyét, ugyan is Matyi barátom az évek során elhagyta a hajzatát. Velünk szemben Kovács Kristóf régi csapattársam és Molnár Márk foglalt helyet. Az asztal főnél pedig természetesen a házigazda terpeszkedett, a nyakigláb Pásztor Máté személyében.

-Mond csak László, mi a helyzet veled, amióta otthagytad a csapatott és Pestre költöztél, jóformán semmit sem hallottam rólad.-

-Magán nyomozó lettem- húztam ki magam- különféle ügyekben nyújtok segédkezett nektek Krisi-

Mivel eddig még nem említetem Krisi idővel a Budapesti Rendőr Főkapitányság egyik vezető nyomozójává nőtte ki magát.

-Van egy jó kis irodám Máté régi sulijával szemben, szép napos helyen. Jól lehet benne gondolkodni, a nyakatekert ügyeken.- Hencegtem.

-Ahhh. A jó kis Madách, legjobb suli volt, kajakra szerettem oda járni

-Csak azért, mert az összes valahogy kinéző nő oda járt- érkezett a fricska.

-Úgy van. Nem majd azért, hogy tanuljak? Egyszerűen utálatos volt 10-dikben mikor kedden nulladik- első órában irodalom volt, egyszerűen a falra másztam.-

-Kárpótlásul nézhetted hátúról a Fannikát két órán keresztül.- Vágtam vissza határozottan- Ez három egész irodalmat is megért volna.

Heves bólogatás az asztal körül. Biztos voltam benne, nem csak az én memóriám vadászta elő, a nem éppen hétköznapi domborulatokkal megáldott lány képét. Tisztán emlékeztem a pillantására, senki más nem nézett úgy, mint ő. Volt valami abban a kék szempárban, amitől még cirka tíz év után is felgyorsult a pulzusom.

-Szerintem osszunk, mert holnap se kezdünk játszani- a felügyelő szavai mentőkötélként rántottak ki gondolataim tengeréből. Fanni képe is eltűnt a szemem elől.

Megérkezett a kezembe a már annyi ideje nem látott két lap-édes istenem több, mint tíz év telt el az este óta, amikor utoljára kártya volt a kezemben. Tisztán emlékszem arra az estére: ugyan itt történt, de anyagi szempontból nem volt túl előnyös éjszaka. Arra már csak a jó isten emlékszik, mennyit buktam, de biztosan négy számjegyű összegről van szó. Akkor megfogadtam, hogy egy életre felhagyok a szerencse játékkal, most még is itt vagyok, és felteszem magamnak a kérdést: miért? A választ nem tudom, de ha már így alakult kövessünk el mindent, a veszteség minimalizálása érdekében.

-Nos emberek,mint tudjuk, száraz torokkal nem lehet játszani- valahonnan egy üveg minőségi Limochellot varázsolt az asztalra mélyen tisztelt házigazdánk- ideje kicsit megnedvesíteni a torkunkat.-

Töltött, és megittuk, aztán újabb lapok érkeztek. Már jó fél órája játszottunk, amikor megszólalt Krisi.

-Mi lehet Renivel? Vele sem beszéltem isten tudja mióta.

-Szerintem te nem is beszélgetni akarsz vele- vágtam oda

-Tudod, lehet, igazad van-

-Na ha már úgyis témánál vagyunk, mi lehet az ikrekkel?-kérdezte Matyi- emlékszem mindenki beléjük volt esve, mert hű de jó nők.

-Hát bizony azok is voltak, és tuti, hogy most is azok- erősítette meg Máté- De én évek óta nem beszéltem velük. Gondolom ti sem.

-Én eléggé összegabalyodtam velük a nyáron- tetem beismerő vallomást.

-Hol? Mikor? Hogyan?- záporoztak a kérdések, mint monszun idején az eső.

-Tényleg érdekel titeket-három magabiztos bólintás jelezte a választ- Jól van, akkor tölt még egy adaggal és elmesélem.

Töltött, kihörpintettük és mesélni kezdtem.